No… nehezen fogom megírni ezt a bevezetőt… Kezdjük azzal, hogy én régen imádtam a Dragon Ball Z-t, emlékszem a retekklubbon(vagy lehet nem, arra sem emlékszem tisztán) ment. Akkor én is kicsi voltam, ergo: szarra sem emlékszem belőle. Legalábbis a történetből. A látványos harcokra, a “kámehámézásokra” emlékszem(mondjuk azokból is csak kevésre). Alapból nem néztem volna meg a Dragon Ball Kai-t, de valami a végén rávezetett, hogy nézzem meg. Nos, az első két epizódot megnéztem subbolva, egy kicsit írnék róla. No nem ilyen screenshotokkal megtűzdelt, részletes epizódelemzést akarok írni, csak egy kis összefoglalót. Hajtás után folytatás.
New Getter Robo
•március 30, 2009 • Szólj hozzáItt az első post amit nem teljesen én írtam. A nagy részét ugyanis a tesóm írta, mert szerinte ő jobban tud írni erről az animéről. Egyetértettem vele, de azért én is írtam bele. Nem is fosom feleslegesen a szót tovább, hajtás után következzék egy szösszenet a New Getter Robo című animéről.
C. S. Goto: A Háború Hajnala
•március 21, 2009 • Szólj hozzá
Nos, elolvastam ezt is. Félve kezdtem bele, mert sok helyen rebesgették, hogy nem valami jó. A könyv nem volt akkora durranás, de azért nem volt kifejezetten szar. Bővebben, a hajtás után.
Devilman
•március 6, 2009 • Szólj hozzáMinap sikerült elolvasnom a Devilman mangát. Azt kell a cuccról tudni hogy a szerzője Go Nagai, öt kötetet ért meg és 1972 – 1973-ban futott. Kattints a továbbra…
Stephen King: Tortúra
•február 25, 2009 • 2 hozzászólás
Ezt a könyvet már régebben elolvastam(még szeptemberben) de akkor ugye még nem volt blogom. Most viszont van és én már úgyis készültem hogy megosztom a gondolataim ezzel a könyvvel kapcsolatban és hát itt a blog. Kattints a továbbra…
Magyar-Svéd nyelvi kapcsolatok
•február 22, 2009 • Szólj hozzáSzeretem az ilyen félrehallós dolgokat, ezek közül a következő videó a kedvencem. Egy csomó ilyennél csak nehezen hallom ki a magyar szöveget, ennél viszont nem kell megerőltetnem magam…
Chobits
•február 20, 2009 • Szólj hozzáNem is olyan rég sikerült befejeznem a Chobits mangát. Írok róla valamit… Nem garantálom hogy a leírás spoilermentes lesz, szóval csak saját felelősségre hajts tovább…
Verekedés és káromkodás a Maunika sóban – tudom, mikor újság ez?
•február 15, 2009 • 2 hozzászólásIgen, megint Maunika sós videó jön, mert egyszerűen imádom őket. Komolyan, a Maunika só lehet hogy az egyik legjobban fikázott műsor retardáltsága miatt(engem még el is tiltottak tőle a szüleim kisebb koromban) de pont ezért szeretik az átlagos értelmi képességekkel rendelkező emberkék. Nekem például valamiféle megnyugvást ad hogy nem vagyok akkora hülye. Ilyet akkor is érezek amikor az Otherworld freddyD fórumon olvasgatom a “Napi kedvenc komment” topicot. Meg sajnálatos módon most már az egyszerű Rossz PC Játékok blogon lévő kommentek fele ezt az érzést kelti bennem… na de, eltértem a tárgytól a Rossz PC Játékok kommentjeiről és “furább” fanjairól majd egy későbbi bejegyzésben
Nos, itt a videó:
UI.: Valamiért nem tudok beágyazni az RTL Klub oldaláról ezért csak linket tudok adni.
Ottó a brutál
•február 13, 2009 • Szólj hozzáElkezdtem egy viszonylag értelmes bejegyzést írni, de sok időbe tart az írása mivel nem szeretek egyszerre sokat írni. Addig is értelmetlen pofázásból álló bejegyzések helyett inkább kiteszek pár videót hogy ne legyen akkora pangás.
Na szóval, a videó amit kiteszek az egyik kedvenc Maunika sós videóm. Annyira jól néz ki: az ember egyszerűen odasétál és pofán bassza a másikat. Az ilyen jelenetek miatt néztem régebben Maunikát. Mondjuk, a Balázs show jobban bejött mert ott voltak olyan részek is ahol emberek azt állították magukról hogy földönkívüliek és magyarázták hogy hogy is megy az élet náluk. Na de, elég a felesleges szentségelésből jöjjön a videó:
A francba…
•február 11, 2009 • Szólj hozzá…nem igaz hogy nem tudok sehogy sem összehozni egy normális bejegyzést egy filmről! Ma elkezdem, és már a második bekezdést sem tudtam normálisan elkezdeni. Nem születhet mindenki filmkritikusnak, úgy néz ki. Mondjuk, majd még egyszer megpróbálom. Max, nem lesz egy mestermű. Szóval lehet hogy szar lesz. Addig is majd megpróbálok más dolgokról írni. Mint írtam az első postomban: van ötletem sok

Legutóbbi hozzászólások